FÉNYVÁLASZ-pont

Útmutatás az elégedettebb élet felé vezető úthoz, testi-lelki-szellemi fejlődés lehetőségeivel az önismeret útján

spiritual.jpg


Szeretettel köszöntjük!

Ez a honlap Önért jött létre, amennyiben elégedettebb életre, érzelmi harmóniára, egészségre, kiegyensúlyozott kapcsolatokra, boldog párkapcsolatra, stressz mentes hétköznapokra és saját életútjának megtalálására vágyik.

Mi is ezt kerestük, különböző úton indultunk el, önképzéssel spirituális könyvek révén, asztrozófia segítségével, meditációkkal, karmaoldással, családállítással, Szilárd László Az Út Önmagadhoz c. programjával, angyalos, Tantra jóga és Speciális spirituális ismeretek - regresszió tanfolyammal. Ezek hozzásegítettek ahhoz, hogy megtaláljuk a FÉNY válaszait, melyek által fejlődött önismeretünk, kommunikációnk, oldódtak negatív érzéseink, a környezetünkből tapasztalt és berögzült minták helyett saját jól működő válaszaink kialakultak.

Megtaláltuk a kapcsolatot belső vezetőnkkel, így tudjuk, hogy mikor figyeljünk a szív szavára, s mikor egónkra,

  • érzékeljük negatív érzéseinket és azonnal pozitívra tudjuk cserélni ezeket,
  • meg tudjuk tartani energiaszintünket, s hozzá tudunk segíteni másokat is ehhez energiaközpontjaik tisztítása révén,
  • fájdalmak elengedésére lettünk képesek, s így megéljük az egész életenergiát,
  • képesek vagyunk megteremteni szívünk összes vágyát,
  • alkalmazzuk a kérés, adás, elfogadás szabályait, odafigyelünk kapcsolatainkban az egyenrangúságra, hogy ne alá- és fölérendeltségben éljük mindennapjainkat,
  • megteremtettük saját magunkban a méltó férfit és a méltó nőt, akik e fejlődés eredményeképpen méltóságteljes párkapcsolatban teljesedhettünk ki,
  • választ kaptunk életfeladatunkra, mely mások segítése, melyet közös életutunkon együtt teszünk azok részére, akik ezt kérik.

Ma ezen felsorolt tapasztalatok együttesen jellemzik harmonikus hétköznapjainkat.

 

Szeretettel ajánljuk a további menüpontokban azokat a módszereket, programokat, eszközöket, kiegészítőket, melyek hozzájárulhatnak a fizikai, szellemi és lelki jó közérzet kialakításához és fenntartásához:

                                                               Krisztina és József

                                                                                     




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő

► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.

futes-lap.hupont.hu

2. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

3. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

4. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/

► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.

firedoors.hupont.hu

5. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

6. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

7. Autófelvásárlás Budapesten és országosan azonnali fizetéssel

► Gyors és biztonságos autófelvásárlás 1 órán belül

felvasarloljuk.hupont.hu

8. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

2. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

3. AVRIL LAVIGNE RAJONGÓK IDE GYORSAN!!!

► Itt megtudhatsz mindent AVRIL RAMONA LAVIGNE énekesnőről: életrajza, stílusa, parfümje, divatmárkája, albumai, dalai, videoklipjei, filmjei, érdekességek-extrák róla, képei, fotósorozatai stb. ...

rekavril.hupont.hu

4. Segítsünk Laurának

► Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!

bencze-laura.hupont.hu

5. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

6. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

7. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

8. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

9. Az Only-Craft hivatalos oldala

► Csak craft, semmi más!

onlycraftinfok.hupont.hu

10. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

11. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."

► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.

taltosok.hupont.hu

12. Ez Csak CSAJ ZONA !!!!!!!! FIÚKNAK belépni TILOS!!! :)

► CSak csaj

csajzona.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

development.hupont.hu

14. A kutyák. A szeretet ereje.

► Kutyák, linkek.A szeretet ereje, tanítása. A Titok.

angolkonnyen.hupont.hu

15. Konténer rendelés Budapest

► 1-2 órán belüli, olcsó konténer rendelés Budapest területén, +36 21 300 7197

kontenerbudapest.hupont.hu

16. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

17. Mobile

► Mobil témákat, háttérképeket,csengőhangokat, játékokat és programokat találsz!

mobile.hupont.hu

18. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro

► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.

lonsdale.hupont.hu

19. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

20. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ

► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.

gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu

21. Linkvadász

► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!

linkvadasz.hupont.hu

22. Ivettoldi-sztárok.hupont.hu

► Itt megtudhatsz mindent a nickelodeon, a disney, és a vámírnaplák sztárjairól.Még szerkeztés alatt áll!Az oldal mindig frissül!!

ivettoldi-sztarok.hupont.hu

23. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

24. TWILIGHT FANOK KLUBJA

► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!

twilightfanokklub.hupont.hu

25. •.••♥Picicsajszi oldala♥••.•

► Lesd meg a menüpontokat!Köszike.•.••♥Gyere máskor is! Puszika•.••♥ Szijja.•.••♥

sztarok-kepek.hupont.hu

26. AVAR Rajziskola

► RAJZISKOLA BUDAPESTEN GYEREKEKNEK , rajz és festés oktatás felnőtteknek, személyre szabott oktatási módszerrel, rajz felvételi előkészítés, intenzív rajzoktatás

avar-rajzstudio.hupont.hu

27. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

home.hupont.hu

29. Játék a szinekkel

► Szobafestés, mázolás, Homlokzatszigetelés, nemesvakolat kivitelezése

nexus.hupont.hu

30. * TECIKE *

► Cseppek a Világ Csodáiból.

tecike.hupont.hu

31. Boxer kennel

► Üdvözöljük a Boxer Kennel honlapján!

elastic.hupont.hu

32. mcleods dauchters

► ez az oldal a mcleod lanyai cimu sorozattal foglalkozik

mcleodlanyai.hupont.hu

33. Edge szúrkolói oldal

► Aki szereti vagy bírja a RatedSuperstar-t annak itt a helye!!!

edge.hupont.hu

34. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

35. ÚSZÓZÁS FELSŐFOKON

► Kezdő és profi horgászoknak

uszozas.hupont.hu

36. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

37. BETA.HUPONT.HU

► A honlap jelenleg üres!

beta.hupont.hu

38. Egy kvantummechanikus küzdelmei

► avagy hogyan főzzünk finom kvantum levest?

lujzazen.hupont.hu

39. Irorszag-Ireland

► Jogszabalyok

kulfoldimunkak.hupont.hu

40. Sziklaforrás Egyesület

► Felsőtárkány sziklaforras@gmail.com http://www.felsotarkany.hu/sziklaforras_egyesulet.html telefon: 20-3173291

sziklaforras.hupont.hu

41. preview

► :P:) Hi^^

preview.hupont.hu

42. Hungary-mu Admin oldal

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

admin.hupont.hu

43. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

44. angyalka76

► Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.

emilia.hupont.hu

45. ♥♥♥Versek♥♥♥

► Ezen az oldalon vannak a verseim. Remélem tetszenek. :):)

barbieversek.hupont.hu

46. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

47. English projects

► V.Beatrix and E.Dorina's projects

project.hupont.hu

48. EZ EGY TESZT!

► valami

test.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

promo.hupont.hu

50. Begonia

► Köszöntelek kedves látogató.Első honlapomat probálom elkészíteni ami remélem sikerülni fog.Ha tetszik latogassál még el hozzám.Sosem lesznek barátaid,ha hibátlan embereket keresel!

begonia.hupont.hu

51. Genealógia Kolthay

► Genealógiai tanulmányok és adattár

genealogiakolthay.hupont.hu

52. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye

szegediszallas.hupont.hu

53. Férfi fodrász olcsón 1081 Budapest Népszínház utca 16.

► Férfi fodrászat Józsefvárosban olcsó férfifodrász,Férfi fodrász VIII. ker. Olcsó gyerek hajvágás, Olcsó gyermek fodrász,Nyugdíjasoknak féláron.Akciós hajvágás,Olcsó árak, Szabó györgyi

ferfifodraszolcson.hupont.hu

54. Üdvözöllek a dalszövegek világában!

► A legjobb dalszövegek neked!!

mileysellyforever.hupont.hu

55. Egyszerű receptek kezdő háziasszonyoknak

► Süssünk - főzzünk együtt, egyszerűen!

konyha-kezdoknek.hupont.hu

56. Akatsuki

► Ez az oldal a Naruto című animéről szól, azon belül is az Akatsuki nevű bandáról. :D

narutooblog.hupont.hu

57. *HOROSZKÓP, CSILLAGJEGYEK*

► Mi a jellemző a KOS, BIKA, IKREK, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ, MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, VÍZÖNTŐ, HALAK jegy szülötteire? Bővebben új honlapunkon a https://kristalygyogyitas.hu/ oldalain

horoszkop-asztro.hupont.hu

58. Nők a történelemben

► Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.

nokatortenelemben.hupont.hu

59. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!

► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.

aluport.hupont.hu

60. Kézzel Horgolt Babacipő parádé

► Kézzel horgolt babacipő-babaszandál, sál,sapka keresztelő szett szép és kényelmes. Jó minőségű fonalból készül így a baba lába jól mozog és nem izzad benne. Talphossza :7 - 12 cm

horgoltbabacipo.hupont.hu

61. EGRI THAI-BOX SPORTEGYESÜLET

► THAI WORKS TEAM

thaiboxeger.hupont.hu

62. SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001)

► Református lelkész, költő, műfordító

szenasisandor.hupont.hu

63. My Love Story Of You

► Na Hi!. Ez az oldal tiniknek szól. itt sok dolgot megtalálhatsz ami jol jöhet:) Ha unatkozol vagy bármi ide nyugotan benézhetesz:DDDDDDDDDDDDDDDDDDd

szerelemszar.hupont.hu

64. demo

► demo

demo.hupont.hu

65. Gázplán Kft honlapja

► Víz,Gáz,Központifűtés,Cserépkályha, Klíma,Megújjuló energia.

gazplan.hupont.hu

66. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

67. Képeim

► ...

jenkins.hupont.hu

68. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

69. A mi oldalunk......=][=..

► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).

jelekandviccek.hupont.hu

70. nicky-gyurci.us

► Minden jo

site.hupont.hu

71. Reti Zoltan fafaragas-butor.hupont.hu

► Keresse fel honlapomat! Ha felkelti érdeklődését, netán készíttetni szeretne bármit, amik a fotókon láthatóak, szívesen állok rendelkezésére.Ha netán észrevételt, megjegyzést is írna,az email cimemen, szívesen venném azt! Köszönöm!

fafaragas-butor.hupont.hu

72. Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok Versekbe foglalt Érzések Érzelmek

► Ragaszkodás, gyengédség, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem. Vágyban, odaadásban megnyilvánuló érzelem.

banatossziv.hupont.hu

73. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

74. ♥♥*BesT_MIŁ€Y_GriL*♥♥

► ...,; Szióó ! Ez itt MłŁ€Y Cyru$ rajongói oldala > ahol megismerheted és a rajongója lehetsz....:D..Aki már 1-szer benézett ide, az máskor is < hmm > remélem majd T€ visszalátogatsz & írhatsz nekem e-mail-t amit sok szeretettel várok...! ßye-ßye

mokusmano.hupont.hu

75. solymászatról mindenkinek, elméletek, ismeretek, kalandok

► a solymászat kialakulásának a feltételeiről a solymászat évezredes szerepéről a hadászatban, a sportban , a fenntartható használat elvének alkalmazásában. solymászati módszerek stílusok, solymász kalandok.

solymaszat.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 18
Heti: 51
Havi: 165
Össz.: 38 492

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás - referenciák
FÉNYVÁLASZ-pont - © 2008 - 2026 - fenyvalasz.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »